Minden egy dallal kezdődött, Fly – Ludovico Einaudi… minden egy reggeli dallammal indult.

2 és fél évvel ezelőtt, zsebemben annyi pénzzel, hogy enni tudjunk a gyerekekkel. 25 ezer Ft-ot mégis ügyvédre költöttem, hogy tanácsot kérjek. Annyit tudtam akkor még, hogy szükségem van tanácsra, mert belekerültem egy olyan helyzetbe, amit eddig csak a tévében láttam.

„Asszonyom, maga még nem ismeri a férjét.” –jegyezte meg az ügyvédem. Akkor még nem tudtam mire gondol pontosan.

Az ügyvédi iroda egy népszerű utcában volt, elsétáltam egy kalapbolt mellett és láttam magam a kirakat visszatükröződésében. Láttam egy megtört asszonyt, aki a régi életét kukába dobta. Volt ott egy kalap, amit csak néztem és néztem. Arra gondoltam, ha ennek egyszer vége, ami még csak most kezdődik, bizIsten, hogy megveszem azt a kalapot! Első dolgom lesz az, hogy kiválasztom a legelegánsabb kalapot a boltban!

2 és fél éve… akkor, voltam valaki, és most egy egészen más ember vagyok. Megváltoztatott ez a sok dolog és csak remélni tudom, hogy egyszer még ugyan az a naiv nő lehetek. Naiv, aki elhiszi a szavakat, aki gondolkodás nélkül bízni tud.

Nárcisztikus embertől válni… veszélyes játék. Sokszor olyan dolgokkal találod szemben magad, amire nem számítasz és el sem hiszik sokan. Egy áldott jó ember… mondják, hogy tehetne már ilyet? Igen, fel kell, készülj, hogy elveszi a pénzed, hogy az otthonotokból te jössz el a gyerekekkel, hogy nem lesz úr, sem férfi, mert nincs benne tartás, anyagilag teljesen elsorvaszt. Lesz kulcsa hozzád, az autód pótkulcsát elfelejti majd visszaadni. Gondolkodás nélkül ellopja a kerékpárod, mert azt mondja az az övé, ő vette és átadná az új nőnek. A bankszámlád továbbra is használja (használná), azt gondolja minden az övé, minden neki jár. A beadványokban kivetítve ír, olykor olyan dolgokat, amiket napokig emésztesz. A vállalkozása a szüleid házába van bejelentve, és amikor szóba kerül, hogy évek teltek el „húzz a p.csába már papíron is tőlünk jó messzire”, csak Joker arccal nevet, hogy de hát… mi is ezzel a baj? Mert joga van mindenhez, azt gondolja.

Pszichológushoz küldenek, szakértők, tárgyalások hegye… Mikor olvasod a jegyzőkönyveket, amikor a vallomásokat olvasod, dühös leszel, napokig nem alszol. Olyan ferdített tükröt kapsz éveken keresztül, amit egy gyengébb jellemmel nem tudsz túlélni. Mikor már nem talál rajtad fogást, akkor jönnek az eszement dolgok: éhezted a gyerekeket, nem ruházod őket, nem költesz rájuk. A beadványokból az jön le, hogy egy velejéig romlott anya vagy, aki egy kutyát sem nevelhetne jogilag, nem hogy gyerekeket, akiket te szültél.

Ezek alatt az évek alatt sok dologgal találkozol. Olyan megjegyzésekkel, amik az alap problémádat még tetőzni tudják. „Még elválni sem tudsz!” és kiröhögnek. Igen, volt ilyenre is példa, hogy ettől kellett kevesebbnek éreznem magam. Hátrányoshelyzetűnek érzed magad bármerre mész, mert van egy olyan kereszted, amitől kevesebbnek tartanak: elölről kezded lassan negyvenévesen. 3 gyermekkel építed az életed újra, egyedül. Bírósági eljárások hegye a fejed felett, állandó feszültségérzet és félelem. A pénzed a költségek miatt csak dobálod ki az ablakon … egy beadvány ide, egy oda… az éjszakai gondolatok, hogy vajon mire mit válaszolhatsz és mit nem? Vajon a bizonyítási indítványod elfogadják? Vajon elhiszik, amit irkál? Tényleg ennyire rossz anya, ember volnék, mint a papírokon? Hogy tudom ezt ép ésszel túlélni? Hogy tudok reggel mosollyal ébredni? Hogy tudok a gyerekeimre mosolyogni reggel?

Minden estére megfőztem a vacsorát, olykor több fogást is. Minden este leültünk a gyerekekkel vacsorázni, minden este együtt voltunk. Dolgoztam, építettem az életem és a szakmai tudásomat próbáltam fejleszteni és tökéletesíteni. A pénzt megfogtam, ahol csak tudtam. Értékeltem a barátaimat, azokat, akik nem bántottak, akik szép szavakkal és türelemmel voltak felém. Mindenki, aki lehúzott, aki kevesebbnek gondolt, azt szépen lassan kizártam. Akik kioktattak, akik negatívak voltak, szintén próbáltam kizárni. A lelked nem bír el mindent, nem bírsz el minden terhet, így ki kell pucold az életed és az őszinte embereket tudod csak megtartani.

Decemberben gödörben voltam, nagy gödörben. Mikor a CT alatt feküdtem elgondolkodtam, hogy nem csupán a lelkem, a szívem sem bírja el ezt már fizikálisan. Változtatnom kell. Magamon… Ha hagyom magam tönkre tenni, akkor már nincs miért küzdeni, mert nem csupán jogilag, hanem teljes valójukban veszíthetem el a gyerekeim. Változnom kell!!! Erősödnöm! El kell távolodnom a negatív érzésektől, ki kell zárjam a beadványok tartalmát. Akik nem értenek meg és mosolyt várnak a legnehezebb helyzetben, azoktól búcsúzzak… Akik azt kérik, hogy kérjek bocsánatot, mert én, én vagyok…hmmmm… nem is tudom… soha ne tedd! Soha!

Az az erős nő szeretnék lenni, gondoltam, aki elindult az útján! Aki tudta, hogy egyedül is menni fog. És megy egyedül is! Aki időre beér a munkahelyére úgy, hogy a gyerekek sem késtek el, aki este vacsorával várja a gyerekeit, aki körül rend van, aki egyedüli bérből talpon marad három gyermekkel. Az, aki leszarja magasról, hogy mit gondolnak róla; az, aki azt mondja, hogy „én mertem!”. Mertem gyereket szülni ebbe a világba, mertem felvállalni, hogy a házasságom nem egészséges; az, aki felismerte, hogy bajban van és mert segítséget kérni… az, aki megoldja a problémáit egymaga. Akitől nem lehet lopni, aki a bíróságon fel mer állni, aki nem engedi, hogy azt mondják neki: „még elválni sem tudsz”, „haha, végre dolgozol….”, „Katalin, egy bolond senki”.

Mielőtt feladtam volna, kipucoltam az életem és elhatároztam nem engedek és igen, önzőnek kell lennünk ahhoz, hogy az útunk arra mehessen, amerre szeretnénk.

2 és fél éve, és sikerült… költségmentességet megkapva, sikerült elválnom! Sikerült megakadályoznom (nem nekem, az ügyvédemnek), hogy tanúként hallgassák ki a 6 éves lányom és a 9 éves fiam –ami egy igen erős abúzus lett volna, de az apai érzések ezt is hagyták volna, csak hogy húzza a válást és remélve, hogy mellette vallanak. Miben is? Hogy éheztetem őket???

Amikor a döntést kimondták, nem tudtam mit érezhetek. Nem tudtam hírtelen hova tenni a döntést és az érzelmeim. Az autóba beülve Pécsig zokogtam. Könnyeimet megtörölve elsétáltam a kalapboltba és megvásároltam azt a kalapot, amit a legelegánsabbnak gondoltam. Könnyeket letörölve, elhittem végre, hogy nem vagyok bolond, hogy el tudok válni, hogy ez egy rendkívül idegőrlő két és fél év volt. Elhittem magamról, hogy megtehettem azt, hogy összetörök egy-egy pillanatra, hogy nem alszom, hogy sértődékeny vagyok, hogy bántva érzem magam. Mind ez normális, mert nem mindennap pereskedik az ember, nem minden nap hívják Alperesnek és nem normális, hogy egy anyától teljesfelügyeleti jogot akarjanak elvenni! Az se normális, hogy 3 gyermeket szülsz és nem tisztelnek. Ahogy az se normális, hogy azt várják legyen elég a háziasszony szerepe, nem normális, hogy kitörnél és zavarja a másikat, nem normális, hogy nincs pénzed, nem normális, hogy egyedül vagy a feladatokra, nem normális, hogy rád rúgják az ajtót. Nem normális, hogy azt mondják annyi a dolgod, hogy szülj, főzz és takaríts. Ez mind nem normális és, az aki ezt nem érti meg, annak nincs helye az életedben. Kevesen maradnak majd melletted, mert bolond az, aki 3 vagy több gyerekkel felborít mindent és elindul a nagy semmibe… de tudjátok mit? Emelt fővel, kalapot megemelve, szakmai sikerekkel, érdemekkel végezheted. Magadra, igent mondtál végül.

Mire vágyom most? Nyugalomra… pihenésre. Normális életre.  

A zene, az öröm, a tánc, és a jóbarátok; ez a szabadság (jogilag IS). Oly édes, oly bús és oly csodás…

Nem érdekel, ha nem vagyok jólnevelt, nem érdekel, ha csámcsogok, én így eszek! Nem érdekel, ha táncolok és te kinézel…

Tárgyalás utáni hajnalban, kitisztult fejjel, szinte a régi gyermeki énemként ébredtem és fánkot sütöttem a gyerekeknek reggelire... az élet megy tovább...