Hol is kezdjem.... Hosszú idő telt el azóta, hogy írtam. Annyian vártátok a folytatást és azt, hogy leírjam miként is élhetünk meg bizonyos életszakaszokat, hogy elhatároztam: folytatom. 

Négyen vagyunk, már nem öten! Ebben semmi szégyen, hisz ez a négyes, az a négyes, ami megbonthatatlan. Mindenki keresi a szerelmet, a nagy őt, a csodát, a "holtodiglanérzést". Hát, tudjátok mit? Én most azt érzem, elégedett vagyok. Megtaláltam a gyermekeimben! 

Volt egy életem, egy életünk. Sokak számára, kívülről nézve egy álomkép. Belülről viszont, méreg. 3 gyermek, egy férj, 2 kutya... ebből maradt, 3 gyermek. Bánom e? Nem, a kutyák viszont átkozottul hiányoznak!. Van, ki sérült? Igen! Mennyire omlott össze minden körülöttünk? Szinte minden. Hogy éltem meg? Nehezen. Hogy élem most meg? Boldog vagyok! Gyerekek? Majd a jövő eldönti... de az biztos, hogy százszor jobb példa egy boldog élet, mint egy álvilág.... 

hmmm hangos zene megy a háttérben, Egyeske pöröl, hogy nem segít a házimunkában, Ketteske lelkes...Hármaska táncol a szoba közepén. Én mit csinálok? Táncolva, hangosan énekelve hajtogatom a ruhákat, olykor hangosan kacagva eligazítom Egyeskét, Kettecskét dicsérem...míg Hármaskát csak csodálom. A lakás rendben, a gyerekek rendben és én is. Élünk, ahogy eddig.

Pince hideg, Rose az asztalomon, halk zene.... csend van. A gyerekek már hallgatag álomban. Van időm gondolkodni és azt mondani: készen állok a folytatásra! Beszéljünk az elmúlt egy évről? Egy éve nem írtam.... talán egy betűt sem. Mi volt az oka? Beszéljünk róla? Szerintem felesleges.

 Annyian voltatok mellettem, olyan sokan.......az elmúlt 3 hétben láttam igazán, hogy milyen sokan vagytok :-). Igen, ti ott! Akikkel úgy nevetünk sokszor, hogy sírunk a végére! Ti, akik azt mondtátok, hogy erős vagyok, hogy irigyeltek, mennyire erős tudok lenni. 

Szülő vagyok, anya vagyok.... de nem kell nyugdíjba mennem. Nem kell megöregednem a konyhapult felett...mondogathatjuk magunknak, hogy ez a szerepünk...és igen kötelességünk élnünk kihűlt kapcsolatokban, nincs jogunk kilépni helyzetekből. No, de nem így van! Van hozzá jogunk! A környezetnek meg kötelessége ezt elfogadni. Neked viszont, el kell hinned magadról, hogy nem vagy bűnös, mert élnél.... hogy lehet valaki bűnös, mert "mer elindulni a semmibe"? Tudjátok mit? A semmiből teremtődik a legszebb festmény is. 

Én mertem! Bűnhődtem is miatta, de azt gondolom, hogy a pénz, a vagyon… tárgyak nem ez határoz meg. Cselszövések, megfélemlítés, zsarolások… pfff utólag nézve, ki a frászt érdekel???? Egy a lényeg: a döntés, amit hoztál, azt jogod van/volt meghozni! …és semmit nem adnak ingyen az életben, így hát, állj ki magadért és lépj tovább. Élj!

Kiket veszítettem el? Megszámolni nem tudom hány embert magam körül? Hibás voltam benne? Igen! No, de hányan vagytok, akik a cipőmben jártok? Ugye? Hány emberről derült ki, hogy igazi barát? Nagyon sok emberről. Kik a családom? A barátaim … akik az éjszaka közepén hozzák az ásót, ha arról van szó (és volt ilyenről szó). Mennyi hazugsággal találkoztam? pffff megszámolni nem tudom. Hányan tudnak mai napig megvezetni? Itt most inkább csak mosolygok egyet.

Tehát, egy fehér lap… egy kész könyv folytatása következik: BaziNagyKisCsaládból, BaziMókásKisÉlet! Vidáman, derűsen… igen!

Két kisfiú, egy kisasszony és jó magam… Mink lennénk azok, akikkel folytatódik a sztori, hogy hogyan is éljünk egy nagycsaládban, egyedül, derűvel. Átírjuk a régi szabályokat, a változás számunkra az épülő új világ….

Szeretni és szeretve lenni….